Egy korábbi posztban nemrég értekeztünk a globális sörforradalomról mint jelenségről. Hogy a sörforradalom, hogyan fordította vissza szinte az utolsó utáni pillanatban azt a káros folyamatot, melynek a végterméke a hatalmas globális gyártók által előállított teljesen ízmentes, savanykás és vízízű sör. Izé, inkább sörszerű lötty. A kézműves főzdék elterjedése a globális gyártókat is arra sarkallta, hogy emeljék a minőséget, ez tiszta sor. Vagy sör 😊

A következőkben viszont az itthoni kézműves főzdéknek a praktikáit szeretnénk az olvasó elé tárni, mert picit úgy gondoljuk, hogy az inga kileng már a másik irányba: persze, legyen a sör jó minőségű, legyen különleges, legyen helyi különlegesség, ne egy vacak és a világon mindenhol ugyanolyan standardizált Heineken, DE!

Jó az, ha a kézműves főzdék öncélúan, szinte már a saját és egy nagyon szűk közösség szórakoztatására gyártanak különböző sörkülönlegességeket, melyek már nyomokban sem hasonlítanak a sörre és nem tisztelik a hagyományokat? Nincs egy picit túltolva a dolog, nem estünk át a ló túlsó oldalára? Természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen nem minden itthoni kézműves főzde követi ezt a fentebb vázolt gyakorlatot, de sajnos eléggé gyakori jelenség, ami mellett nem akarunk szó nélkül elmenni.

Hogy lehet, hogy számos főzde egyáltalán nem tart az alapszortimentjében alsóerjesztésű lágereket, de közben bejelentik, hogy készül a legújabb sütőtökös rozmaringos vagy baklavás meg túrórudis desszertsörük? A válasz viszonylag egyszerű: a sütőtökös rozmaringos meg túrórudis kategóriában nincs nagy verseny, nincs nagyon más gyártó, aki ilyen sört főz és tart a szortimentjében. Egyébként azért nem, mert szar. Legalábbis a legtöbbször.

Ellenben a szimpla láger vagy egy szimpla IPA kategóriában is van egy csomó versenytárs: más kézműves főzdék, hazai és külföldi nagyobb gyártók, ott már nehezebb kitűnni. Ott esetleg egy cseh lágert vagy egy bajor búzát kellene lepipálni. A fogyasztó meg van annyira tudatos, hogy inkább a cseh lágert vagy a bajor búzát választja, amik kétszer annyira jók mint az itthoni kézműves termék az adott kategóriában (tisztelet a kivételnek), de cserébe még importálás után is fele annyiba fáj a pénztárcánknak a kasszánál.

A másik ok, amiért sok hazai főzde a különlegesebbnél különlegesebb sörök lefőzésének útját választja, hogy ezáltal a fogyasztó nem tudja igazán felmérni, hogy az újdonságért mennyi lehet a reális ár. A sörfogyasztó a jelenlegi infláció mellett tisztában van vele, hogy 800-1000 jó ropogós magyar kopejkáért egy cseh vagy bajor lager már korrekt árnak számít. Egy IPA vagy dupla IPA 1200-1500 fabatkáért rendben van. De egy újdonság, amit még sohasem kóstolt az egyszeri fogyasztó, nehézebb dió.

Megér vajon a sütőtökös rozmaringos újdonság annyi pénzt, amennyiért árulja a gyártó? Ez egy igazi fekete ló, egy zsákbamacska. A legtöbbször persze egyáltalán nem, éppen ezért nagyon sok itthoni kézműves gyártó mindennapi élete egy óriási marketing stunt körforgás. Lefőznek valami elképesztően különleges újdonságot, amit még soha senki nem készített a világon, arra ráeresztik a marketing csapatot, szép a grafika, modern a címke dizájnja, az eredmény viszont a sörre csak nyomokban emlékeztető valami. Ezt persze csak egyszer lehet eladni a vásárlóknak, mert a termék maga nem jó. Sőt sokszor kifejezetten kellemetlen. És jön az újabb kör, be kell jelenteni valami új különlegességet.

Persze a gasztronómia határainak feszegetése üdvözítő, fontos a kísérletezgetés, azonban véleményünk szerint ezek az itthoni trendek hosszútávon nem lendítik előre a magyar kisüzemi sörfőzést, hiszen ez csak önmagárért és egy nagyon szűk sörgeek rétegért van, nem hozza közelebb az átlagfogyasztót a kisüzemi/kézműves sörhöz. Akinek pedig szól a sörsznobéria, a különlegesebbnél különlegesebb alapanyagokból legyártott batch-ek, az egy túl szűk fogyasztói réteg, így hosszú távon pedig a kisüzemi lét nem fenntartható gazdasági szempontok szerint. Így ez egyfajta vakvágány kell hogy legyen a hazai kisüzemi sörfőzés történetében. De persze ez csak a mi szerény véleményünk, majd az idő eldönteni kinek volt igaza.

Természetesen számos kisüzemi gyártó van itthon is, akikre a fenti tételek egyáltalán nem vonatkoznak és teljesen más hangsúlyok mentén igyekeznek boldogulni. Ezen gyártók termékei természetesen biztosan elérhetőek lesznek nálunk, a Monarchia Beerclub Kincsesbányájában.

Vitathatatlan, hogy a kézműves sörfőzés, ami a 2000-es években jópár évtizedes csúszással szépen lassan szárnyra kapott Magyarországon is, valósággal felforgatta a piacot.

Az egyszeri fogyasztó mindenféle ízben, fajtában kaphat ma már rengetegféle sört és véleményünk szerint ez egy nagyon is üdvözlendő dolog. Hihetetlen választék van a boltok polcain a különböző sörökből, a vásárlóknak pedig megvan a lehetősége választani. Ráadásul a begyűrűző kisüzemi sörforradalom miatt jelentősen nőtt a minőség is: olyan nagyobb itthoni gyártók kezdtek el „büszkélkedni” azzal a ténnyel, hogy most már tisztán árpamalátából, kukoricagríz hozzáadása nélkül főzik a söreiket, akikről korábban ez elképzelhetetlen lett volna.

A nagyobb gyártók is elkezdtek óvatosan kísérletezni új alapanyagokkal vagy új sörtípusokkal. Így a szélesebb fogyasztói társadalom mélyebb szöveteibe is beleivódott, hogy a sör nem feltétlenül egyenlő azzal a vizes, kesernyés savanykás útóízű láger-szerű löttyel, mellyé a Kádár-rendszerben lealacsonyították az itthoni nagyobb gyártók.

Szóval ha egy rövid kátéban kellene megfogalmazni:

Fontos mozzanata a kézműves sörforradalom a söripar szempontjából? – Naná, még szép!

Jól jártak ezzel a fogyasztók? – Igen, mivel a változatosság gyönyörködtet.

Bővült ezzel az egyetemes sörkultúra? – Persze, hogy bővült. A nagy gyártók körülbelül egy lépésre voltak attól, hogy az egész világnak a standardizált, vacak Heineken-ízt nyújtsák és a fogyasztói társadalom fejébe bevésődjön, hogy sör = Bud Light.